Vadonatúj, kétezer négyzetméteres szakgimnáziumi komplexummal kezdi meg a tanévet szeptemberben a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola. A közel ezer tanulóval működő intézmény 2013-ban, még általános iskolaként került a Hit Gyülekezete fenntartásába, ezt követően tavaly gimnáziumi képzést, idén pedig gépészeti és a szociális ágazathoz tartozó hároméves szakképzést indított.
A most átadott új, magas színvonalú épület és annak modern felszereltsége új távlatokat nyit a gimnáziumi és szakoktatás erősítésében, hangsúlyt téve arra, hogy a diákok releváns elméleti tudás megszerzése mellett, piacképes szakmai, gyakorlati ismeretekre tegyenek szert.
A 2018 júniusában elindult kétütemű beruházást a Hit Gyülekezete finanszírozta és ezen a nyáron az első ütem került átadásra, mely három tanteremmel, valamint informatikai és nyelvi laborral, természettudományos szaktanteremmel, tanműhellyel bővítette az iskola már eddig is jelentős épületegyüttesét.
Emellett kialakításra került egy olyan, mobilfallal leválasztható, multifunkcionális és modern aula, mely az iskolai programok mellett városi és közösségi rendezvényeknek lehet méltó helyszíne. Bujdosó Tibor iskolaigazgató megköszönte a fenntartó támogatása mellett, China Tibor tervező és Gunyecz István építész, valamint kollégáik áldozatos munkáját.
Augusztus 31-én délután az új épület előtti téren került sor annak ünnepélyes felavatására, amelyen a diákok és szüleik, valamint a környék településeiről meghívott vendégek először tekinthették meg a Rákóczi-iskola fejlődésének újabb mérföldkövét. A rendezvényen felszólaló Tasó László, a választókerület országgyűlési képviselője őszinte örömét fejezte ki aziránt, hogy Hajdúsámson ilyen nagy léptékben fejlődik. „Itt Hajdúsámsonban komolyan veszik azt, hogy tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a nemzet, az ország erős legyen.” – fogalmazott a képviselő, aki méltatásában kifejezte, az, hogy a gimnázium egy ilyen „pompás, pazar, remek épületben” működhet, a jövőnek szól és a nemzeti közösséget szolgálja.
„Azt gondolom ezzel az épülettel, ami egy igazi ékszerdoboz, a mai napon gazdagabbak lettünk” – kezdte beszédét Antal Szabolcs Hajdúsámson polgármestere, aki szerint hatalmas dolog az, hogy ebben a városban nem megszűnik és bezár az iskola, hanem éppen egy új intézményegységgel bővül.
„Ilyen korszerű épületben tanulni nagyon jó érzés lesz és a város egy még színvonalasabb közösségi teret is kaphatott – mondta a polgármester, majd kiemelte - örülök annak, hogy ilyen önzetlen az iskola vezetése, a fenntartó, akármikor kérünk valamit mindig segítenek és készségesen állnak hozzánk.”
„Ez az épület a helyben lakó és dolgozó emberek hitét, áldozatkészségét és reménységét is kifejezi – jelentette ki dr. Mészáros István, a Hit Gyülekezete Országos Vezetőségének ügyvezető igazgatója és lelkésze –, hogy megéri családot alapítani, megéri helyben maradni, mert lehet helyben boldogulni.” A fenntartó egyház képviselőjeként Mészáros István kifejezte: „ez az épület is ékes bizonyítéka annak, hogy a Hit Gyülekezete helyi közösségei, az isteni felelősségnek megfelelően, a rájuk bízott javakat a közjó érdekében gyarapítani, hasznosítani és sohasem felélni kívánják.
Kívánom, hogy legyen ez az iskola mindig tele gyermekekkel, reménykedő, hitet hordozó tanulókkal! Legyen ez a hely az igényes, versenyképes oktatás és a jó erkölcsre nevelés bástyája és áradjon ki ebből az intézményből az egész városra és térségre a jó jövőben való hit és a reménységnek az ethosza! Fejlődjenek az itt tanuló diákok sikeres és felelős, embertársaikat és hazájukat szerető, áldozatkész emberekké!” – zárta sorait a lelkész.