Keresztény családba születtél?

Nem, a szüleim nem voltak keresztények, a családomban csak a nagymamám volt hívő. A betegségem miatt próbáltak a környezetemben abba az irányba terelni, hogy majd Isten meggyógyít. Tizenéves koromban pedig volt egy nehezebb korszakom, depressziós lettem, és öngyilkos gondolataim voltak.

Miért voltak öngyilkos gondolataid?

Édesapám gyermekkoromban meghalt, és úgy éreztem, hogy nem törődik velem senki. Ezt az életérzést egyre jobban elfojtottam magamban.

Egyszer kaptam valakitől egy füzetet, amelyen az állt: „Győzelem a kísértés fölött”. Érdekesnek találtam, de ekkor tudatosan még nem ismertem be, hogy nekem Istenre van szükségem. Viszont ez közrejátszott abban, hogy elmentem a Gyülekezetbe, mert "magamra ismertem". Az egyik rokonom vitt el a mezőkövesdi Hit Gyülekezetébe, ahol Szokalopulosz Georgisz (a Hit Gyülekezete lelkésze – szerk. megj.) mondta a megtérésre való felhívást. Ez 2013-ban volt, ekkor elmondtam a megtérők imáját, de az életmódomon nem változtattam, tehát ez még nem volt egy igazi szívbeli, elkötelezett döntés.

Ekkor nem történt semmilyen változás az életedben?

Ebben az időben a keresztény rokonaink laktak nálunk, így a támogató közeg és jó tanácsaik révén sok buta döntést úszhattam meg. Például, amikor öngyilkos akartam lenni, akkor eszembe jutottak azok, amiket mondtak nekem, és ez is visszatartott attól, hogy megtegyem. Évekig húztam-halasztottam az Isten melletti elköteleződést, közben viszont lelkileg egyre mélyebbre kerültem, 37 kilogrammra lefogytam stb. 2014-ben kimentünk Angliába, anyukámék dolgozni kezdtek kint a "jobb élet reményében", én pedig tanultam egy kevés ideig, de csak pár hónapot voltunk kint, - anyukám 6 hónapot, mi pedig tesómmal 4 hónapot. Az oka, amiért haza kellett jönnünk részben az egészségügyi állapotunk volt akkoriban a tesómmal, illetve a munka miatt.

Én ezért is Istent hibáztattam, anyukám és a testvérem viszont elkezdtek járni a gyülekezetbe. Engem is hívogattak, mondták, hogy meg fogok gyógyulni, de én ellenálltam.

Tizennyolc éves voltam, amikor újra elhívtak egy istentiszteletre, ahol Nagy József (a Hit Gyülekezete lelkésze – szerk. megj.) imádkozott a betegekért.

Pontosan milyen betegség is volt ez, és mikor kezdődött a te életedben?

Egy velem született betegség volt. Születésem után már az első nap elvittek anyukámtól, hat naposan pedig egy életmentő műtétet hajtottak végre rajtam. Lyukas szívvel születtem, a tüdőm és a szívem közötti fő ütőér pedig hiányzott, ezt kellett pótolni egy 4mm-es műérrel. Az orvosok azt mondták, hogy négy éves koromig lesz jó ez a műér, utána újra meg kell műteni, mert ahogy nőni fogok, az ér szűkülni fog, így folyamatosan kell majd cserélni. 4 éves koromban megműtöttek, és azt mondták, hogy tizennyolc éves koromban lesz szükséges majd a következő nagy műtét. Kiskoromban nagyon fáradékony voltam, nem tudtam önfeledten játszani.

Gyenge is voltam, nem bírtam el a táskámat, amikor iskolába kellett mennem, azt is anyukámék vitték helyettem. Nem tudtam lépcsőzni, vagy emelgetni dolgokat. Tizenhat évesen egy kontroll vizsgálaton voltam Budapesten, és elég rosszak voltak az eredmények. Azt mondták az orvosok, hogy a műeret a közeljövőben ki kellene cserélni. Ebben a két évben két úton jártam, Isten is kellett volna, de csak azért, hogy meggyógyítson, viszont a világ jobban vonzott, ugyanakkor nem tudott semmilyen örömöt okozni. Ekkor kezdtem jobban Isten felé fordulni, ezért is mentem el erre a gyógyító összejövetelre. Amikor Nagy József imádkozott értem, éreztem, hogy elindult bennem egy gyógyulási folyamat. Ez után egyre többet jártam a gyülekezetbe, és elkezdett kialakulni a hitem. Ekkoriban volt még egy vizsgálat, ahol már jobbak voltak az eredmények, de az igazi gyógyulás tavaly júniusban volt, ahol a vizsgálaton azt mondták, hogy a szívemnek nincsen semmi baja, panaszmentes vagyok - ezt pedig hivatalos dokumentumok is bizonyítják. 2016 áprilisában imádkoztak értem, és 2019 januárjára teljesen meggyógyultam, amit a júniusi vizsgálatok is kimutattak.

Honnan tudtad, hogy már januárban meggyógyultál?

2018 novemberében volt egy lelkileg nehezebb korszakom, amitől fizikailag is legyengültem. Egyszer állva összeestem otthon, és volt egy este, amikor úgy éreztem, hogy másnap nem fogok felkelni. Amikor reggel mégis felébredtem, csodálkoztam, hogy még élek, és elkezdtem még jobban Istent keresni.

Megesküdtem Istennek, hogy ha ebből az állapotból kihoz, és meggyógyít, akkor neki adom az életem, és Őt fogom szolgálni. Isten pedig tartja a szavát, és bele ment az „alkuba”. Én pedig fokozatosan ismertem meg az Urat. 

Volt egy olyan istentisztelet 2019. Január 27-én, ahol szintén Nagy József imádkozott démonoktól való szabadulásért, és imádkozott a szívbetegséget, érrendszeri betegséget, és örökölt betegségeket okozó szellemek ellen. Isten ereje, és jelenléte teljesen átjárt, ha egy szóval kellene leírnom, akkor az a tűz, olyan volt, mintha tetőtől talpig egy meleg takaróba lennék csavarva és ahogy az Ige mondja: Szent Szellembe és tűzbe lettem alámerítve én pedig teljesen megszabadultam. Ekkor biztossá váltam abban, hogy teljesen meggyógyultam. Júniusban pedig a kontroll vizsgálat ténylegesen kimutatta, hogy meggyógyultam.

Dicsőség az Úrnak!

Igen! Viszont, volt egy másik betegségem is. Kiskoromban a műtétek miatt sokat kellett feküdnöm, így gerincferdülésem lett. Az egyik reggel - abban az időszakban, amikor kerestem Istent – arra ébredtem, hogy egy forróság önti el a gerincem, és valami kétszer erősen megnyomja a hátamat. Először nem törődtem vele, de utána éreztem egy belső késztetést, hogy nyúljak a gerincemhez. Végig húztam rajta a kezemet és akkor vettem észre, hogy: „Azta, ez teljesen kiegyenesedett!” Elmentem az ortopédiára, ahol megerősítették, hogy kiegyenesedett.

Az orvosok hogyan fogadták ezeket?

Szerintem fel sem fogták, hogy mi történt. Amikor a szívbetegséggel kapcsolatban voltam vizsgálaton, pont az az orvos vizsgált, aki azt mondta, hogy belőlem nem lesz felnőtt. Meglepődve nézett rám. Nem csak, hogy „nem lettem felnőtt, és a tizenhetet sem éltem meg” – ahogy az orvos „jósolta”, hanem idén tölthetem be a huszonharmadik életévemet, és amióta meggyógyultam, se a lépcsőzéssel, se az emeléssel, vagy ehhez hasonlókkal nincs semmilyen problémám.

Mennyire jó az Úr… Végszóként mit üzennél Olvasóinknak?

Azt, hogy Isten mindenkit visszafogad magához, aki őszintén megy hozzá. Senki ne érezze azt, hogy ő már olyan bűnös, hogy nem térhet vissza Őhozzá, mert az a legcsodálatosabb dolog, amikor egy tékozló fiú visszatér az atyai házhoz, ahol Isten – mint az igazi, jó Apa – tárt karokkal várja. Soha nem szabad engedni a kételyeknek és a visszahúzó erőknek, hanem bátran forduljanak oda Istenhez!

Ebben a küzdelemben pedig minden könnycsepp megéri, hogy az ember végül az Úrhoz kerüljön.