Abortusz

mit jelentenek a bibliai fogalmak?
keresés
leírás

Az abortusz a vetélés szó latin megfelelője. Meg szokták különböztetni egymástól a spontán vetélést, amikor külső behatás nélkül szakad meg a terhesség, illetve a művi vetélést, amikor külső, mesterséges beavatkozás által távolítják el az anya méhében megfogant magzatot (élő magzat esetében ez az élet kioltását eredményezi). Általában ez utóbbit nevezzük abortusznak. Az abortusz végrehajtását Magyarországon a törvény három indok esetén engedélyezi: egészségügyi ok; bűncselekmény következménye során létrejött terhesség; illetve súlyos válsághelyzet. Ez utóbbi azonban gyakorlatilag bárki számára elérhetővé teszi az abortuszt, ugyanis a válsághelyzet tényleges meglétét nem vizsgálják.

MIT MOND A BIBLIA AZ ABORTUSZRÓL?

„Ha férfiak veszekednek, és meglöknek valamely terhes asszonyt, és kijön annak gyermeke, de nem történik ártalom, bírságot fizessen aszerint, amint az asszony férje azt rá kiveti, és bírák előtt fizessen. De ha ártalom történik, akkor életért életet adj.” (2Móz. 21,22–23.) 

Egy olyan esetet ír le Isten Igéje, amikor férfiak verekedése során egy terhes asszony megsérül. Ha nem vetélt el az asszony, hanem a dulakodás következtében megindult a szülése, ugyanakkor a gyermek egészségesen jött a világra, úgy pénzbírságot kellett fizetni. Amennyiben azonban elvetélt, és a gyermek meghalt, akkor halálbüntetést kellett alkalmazni. Halálbüntetést többek között gyilkosság esetén szabtak ki a szemet szemért elv alapján. Szembetűnő tehát, hogy a Biblia a magzatot nem egy sejtszövetnek tekinti, hiszen ugyanolyan súlyú büntetést kellett kiszabni egy magzati élet kioltása esetén, mint egy már felnőtt ember meggyilkolása miatt. A magzat és egy érett felnőtt Isten szemében ugyanolyan értéket képvisel, haláluk ugyanolyan veszteség, a büntetés is következésképp ugyanakkora súlyú kell, hogy legyen. Mózes törvénye nem tett abban sem különbséget, hogy a terhesség mely szakaszában történt a vetélés. A mai államok nagy része ezt figyelembe veszi az abortusz szabályozása során. (Magyarországon a terhesség 12. hetéig végezhető művi terhességmegszakítás.) A terhesség akármely szakaszában okozták a várandós nő vetélését, a magzat halála esetén a felelőst az életet életért elv alapján kellett büntetni. Az, hogy Isten ugyanolyan erővel védelmezi a magzat életét, akárhány hetes is, mint a már megszületett emberekét, azt mutatja, hogy fogantatása pillanatától ugyanolyan emberi lénynek tekintendő, mint bárki más, élete kioltása ugyanúgy gyilkosság Isten szemében. 

Jeremiás könyvében olvasható, hogy Isten már a fogantatása előtt ismerte. Márpedig ismerni egy sejtszövetet nem lehet, csak egy személyt. Vagyis Isten az anyától, apától teljesen különálló személyként kezeli az embriót, magzatot. 

A Biblia tehát a fogantatás pillanatától kezdve védelmezi a magzatot, hiszen az egy új egyén, egy megismételhetetlen és utánozhatatlan személy életének a kezdetét jelenti.

kapcsolódó írások
Munkatársunktól: Pusztító tűz (Új Exodus)Dósa Hanna Zoé: Terhesen krízisben - interjú Petrőcz Júliával, a Várva Várt Alapítvány szakmai vezetőjével (Új Exodus)Egy tanácstalan 18 éves lány vagyok, és öthetes terhes. Elvetetni készülök a gyereket, elrontottam mindent. Kérem segítsenek!​​​​​​​Nem tudom magamnak megbocsátani, hogy abortáltam a gyermekemet. Végleg elvágtam ezzel az Istenhez vezető utat?