András

mit jelentenek a bibliai fogalmak?
keresés
leírás

A tizenkét apostol egyike, Péter testvére. A János evangéliumának első fejezetéből tudjuk, hogy az apjuk neve Jóna volt és Bethsaidából származtak Fileppel együtt. 

Nevének jelentése: férfias. Görögül Andreasz, neve arra is utalhat, hogy valószínűleg ún. hellenista irányultságú, azaz a zsidó szokásokat viszonylag kevésbé szigorúan megtartó, a mózesi törvényt szabadabban értelmező, nem „ortodox” beállítottságú, görögül tudó, a görögökkel is gyakrabban érintkező zsidó volt (lásd János 12:20-22), mivel többnyire az ilyen beállítottságú zsidó családokban adtak görög neveket a gyermekeknek.

András kapcsán kevesebb dolog kerül említésre, mint testvéréről, Péterről, de azt tudjuk, hogy Andrást már Keresztelő János szolgálata is foglalkoztatta, aki a bűnökből való megtérést és megtisztulást hírdette. András a János 1 alapján egy társával János környezetében voltak azt követően is, hogy János megkeresztelte Jézust. Egy napon János rámutatott Jézusra és azt mondta, "Ímé az Isten Báránya!" mire András és a társa követni kezdték Jézust. Mikor utólérték meghívta őket magához, és nála maradtak arra a napra. András ezt követően a testvéréhez, Simon Péterhez ment, és neki is elmondta, hogy megtalálták a Messiást, majd el is vitte Pétert is Jézushoz.

Időben valószínűleg ezután az első találkozás után történt Péter és András tanítvánnyá való elhívása. A két testvér a Galilea tengernél voltak halászok (melyet a Bibliában Genezáreti-tóként is említenek). Épp a hálójukkal bíbelődtek, amikor Jézus odalépett hozzájuk és azt mondta nekik, hogy: "Kövessetek engem, és én azt mívelem, hogy embereket halásszatok." (Márk 1:17). Mire a két férfi azonnal otthagyta az elfoglaltságát, és Jézus után mentek. Szemtanúja volt többek között a Galileai-tenger környékén történt összes csodának, a kenyerek és a halak megszaporításakor a János 6 alapján ő volt az, aki az öt árpakenyeret és a két halat odavitte Jézusnak, akkor még nem is gondolva, hogy Isten képes lesz megszaporítani azt a kevés ételt.

viator.com, Tiberias, Kinneret, Genezáreti tó
Genezáreti tó  (Tiberias, Kinneret). Kép forrása: viator.com

Andrást az evangéliumok többször is megemlítik, mikor többedmagával odament Jézushoz, hogy kikérje a véleményét különböző témák kapcsán. András végigkísérte Jézust a szolgálata előtti időszaktól kezdve egészen a kereszthaláláig, szemtanúja volt Jézus feltámadásának és mennybemenetelének is. Arról, hogy András sorsa hogyan teljesedett be Krisztus Földről való eltávozása után, nem sokat tudunk.  Az Apostolok cselekedetei 1 megemlíti őt is a 11 tanítvány között, akik Jézus mennybemenetele után visszatértek Jeruzsálembe, majd ott volt a felházban is, amikor a Szent Szellem kitöltetett arra a 120 emberre, aki az írás szerint "egy szívvel-lélekkel foglalatosak valának az imádkozásban és a könyörgésben". András későbbi életével és szolgálatával kapcsolatban a hagyomány alapján úgy tudjuk, hogy a hitét megőrizte, szolgálatát folytatta, majd vértanúságot szenvedett feltehetőleg Pátra városában, Görögországban. Egyes források szerint testvéréhez, Péterhez hasonlóan kérvényezte, hogy ne hagyományos, hanem egy X alakú keresztre feszítették fel, melyet azóta "andráskereszt” néven emlegetnek.

kapcsolódó írások
Márk evangéliumában szereplő nevek és fogalmak