Farizeus

Héberül 'párús', jelentése: 'elkülönülő'.

Jézus korában a zsidóság egyik legnagyobb és legbefolyásosabb vallási felekezetének – és egyben politikai pártjának – tagjait hívták így. Nevüket onnan kapták, hogy erőteljesen elkülönítették magukat mindenkitől, aki a mózesi törvényt nem az ő felfogásuk szerint tartotta meg. Hitvallásuk lényege az volt, hogy a törvényt értelmező írástudóik és véneik parancsai és szóban továbbadott hagyományai ugyanolyan isteni tekintélyűek, mint a Szentírás (lásd: Márk 7:1-13). A törvény parancsait további szabályokkal egészítették ki, és rendkívül szigorú tisztasági törvényeket írtak elő. Ezek megtartása miatt még a puszta fizikai érintkezést is kerülték azokkal, akik kevésbé voltak szigorúak ezen a területen.

Hittek a szellemi lények (angyalok, démonok, Szent Szellem) létezésében, a halottak feltámadásában a történelem végén, és vallották, hogy a teljes Ószövetség Istentől ihletett.