Halál

A halál az egyént, a létezőt életétől való megfosztását jelenti; elválasztja a testtől a szellemet, egyúttal elidegeníti az egyént a Mindenhatótól rendelt életpályától (sorstól), és mindattól, amit Isten a megteremtésekor készített számára, vagyis a teljes, hiánytalan, ép léttől, élettől. 

Szemben a köznapi felfogással a Szentírás többféle halált is megkülönböztet. A két legalapvetőbb a szellemi (spirituális), valamint a testi (fizikai) halál. E kettő egymástól való éles elválasztása nagy jelentőséggel bír mind az Ószövetségben, de még inkább az Újszövetségben.

Eredete a Teremtés könyvének 3. fejezetére vezethető vissza, a nevezetes bűnbeesésre (1. Mózes 3. rész).

Isten leszögezte: ha az emberpár eszik a jó és gonosz tudásának fája gyümölcséből, meghalnak (1Móz. 2,16-17). És az ember valóban meg is halt a gyümölcs elfogyasztásakor: szellemben. A szellemi halál lassan, de biztosan hatva az emberi nem lényének mélyén végül elérte a testet is.

A halál közelebbi meghatározáshoz szükséges tisztázni a halál ellentétét, az életet.

Különbség van a puszta létezés és az élet között. Léttel Isten minden teremtménye rendelkezik (erre mondjuk azt, hogy valami van), élettel azonban már nem. Az élet a létezés egy magasabb szintje (a legmagasabb), melyben csak bizonyos teremtményeknek van részük.

Ilyenek az angyalok, mennyei lények, az Atya, Jézus Krisztus, a Szent Szellem. És alapvetően ilyen az ember is, ám a bűn következményeként elveszítette az életét.

A Szentírás nyilvánvalóvá teszi, hogy az élet egyedüli, kizárólagos forrása Isten, ám az emberi nem bűne elválasztotta őt Teremtőjétől (az Újszövetség válaszfalnak is nevezi a bűnt), így el van választva az élettől és mindattól, amit az magában foglal - tehát a hiánytalanság, épség, teljesség, egészség és a többi.

Nagyon fontos, hogy az élet az ember lényegi részében, a szellemben van jelen. A szellem az ember Isten-lényegű része. Az Szentírás szerint az élet a szellemből árad ki az ember személyiségének minden más további szintjére (Péld. 4,23, vö. Ján. 4,14)

A halál a bűn révén jelenik meg, nyer jogalapot az emberben.

Az eredendő bűn - az első emberpár bűne, szövetségszegése - Ádám és Éva minden későbbi utódjára érvényes, vagyis az egész egyetemes emberiségre a történelem folyamán. A Biblia leszögezi, a bűn következménye (büntetése, zsoldja): halál. Ezért van jelen minden egyes emberben eredendően, születésétől kezdve a halál.

A halál jelenlétére utal minden olyan megnyilvánulás, állapot, ami gyengeséggel, erőtlenséggel jár - legyen szó akár a testről (pl. betegség), akár a lélekről (pl. lelkibetegségek: depresszió, szorongás), s minden efféle manifesztum a test végső pusztulását jelzi előre.

A halál eredetét illetően nagyon szűkszavú a Szentírás. A Jelenések 20,14 szerint egy gonosz angyal (vö. 2. Mózes 12,23).

Amikor Jézus Krisztus visszatér a Földre angyali seregeivel hatalmasan, hogy bosszút álljon Isten választott népein (Izrael, egyház) elkövetett gonoszságokért a Sátánon, az Antikrisztuson és követőiken (1Kor. 15,26.54).

A halálnak több fajtájáról beszél a Szentírás:

1, Fizikai halál: A test halála. Ilyenkor a szellem és a lélek, a test éltető ereje elhagyja a testet: a szellem és a lélek pedig vagy a mennyben vagy a pokolban létezik tovább. Épp ezért a Szentírás nem tekinti valódi, végleges halálnak a fizikai halált.

A Biblia szerint ez nem végleges állapot, több igehely is alátámasztja, hogy a halottak vissza fogják nyerni eredeti testüket megújult állapotukban. Az utolsó ítélet során ugyanis minden valaha élt ember fel fog támadni testben és személyesen az Úr ítélő trónja elé járul majd, aki az illető földi léte során elkövetett cselekedetei szerint eldönti, igazak-e vagy gonoszok.

Ez utóbbi az egyetemes emberiségre érvényes feltámadási menetrend, az egyház számára azonban Isten fenntart egy ezt megelőző feltámadást: ez lesz az egy szempillantás alatt lezajlódó elragadtatás. Az egyház elragadtatott tagjai megdicsőült testet kapnak (angyalokéhoz hasonlót).

2, Szellemi halál: A bűn következménye. A Biblia ezt nevezi valódi halálnak, melyből alapvetően ered a halálnak minden más formája. Isten az embert a Vele való kapcsolattartásra alkotta, ám abban a pillanatban, hogy a bűn megölte az ember szellemét, már alkalmatlan volt a feladatra. Jézus Krisztus megváltása kapcsán kulcsfontosságú, hogy először a szellemi halált szünteti meg. A megtérés és újjászületés során az ember szelleme újjászületik (felülről, Istentől), így nem halott többé, hanem élő.

A szellemi halál kiküszöbölésével egy időben az ember megkapja a testben való feltámadás és a testben való megdicsőülésének ígéretét - minthogy korábban már történt rá utalás, alapvetően a szellemből árad kifelé az élet az ember személyiségének más területeire; ezért volt kulcsfontosságú Jézus Krisztus megváltói munkájában, hogy az első fázisban a szellem halála legyen kiküszöbölve.

3, Második halál: A Szentírás beszél második halálról. A Jelenések könyvében első ízben a hét kis-ázsiai gyülekezethez írt levelek egyikében található utalás rá (Jel. 2,11), de később Jézus Krisztus millenniumi királysága kapcsán kicsit részletesebb a leírás (Jel. 20,6).

A második halál az utolsó ítélet során örök kárhozatra ítéltek (akik közt emberek mellett lesznek angyalok, szellemi lények és maga a Sátán is) gyehennára kerülését érti.