Kegyelem
A kegyelem a görög χάρις (kharisz) szóból ered. Jelentéstartalma jelentősen eltér a magyar kegyelem szóétól, mely alatt a köznyelvben leginkább a bűnei miatt elítélt ember jogi értelemben vett felmentését értjük. A kharisz a khara (öröm) szóból származik, ami alapvetően azt jelenti, amikor valaki örömből, jókedvből, vidámságtól motiváltan megkegyelmez, megbocsát valakinek, megajándékoz valakit, vagy más pozitív dolgot cselekszik egy másik személlyel.
A kharisz az öröm kifejezése és egyben Isten kegyelmének lényege is. A kegyelem megnyilvánulása az, amikor az embert indokolatlanul, ingyen éri a bűnbocsánat, a megigazulás és különböző áldások, ajándékok. Az ember semmit sem tehet érte, mert nem a cselekedetekre adott válaszként jön, hanem teljes mértékben Isten döntésétől függ. Isten részéről ez nem pusztán jogi jellegű folyamat, sokkal inkább személyes, „baráti” közeledésre utal. Az Újszövetség egyik alapvető tanítása szerint tehát az ember kizárólag Isten khariszából kaphat bűnbocsánatot, és válhat igaz emberré, így képes üdvözülni, örök életet kapni. „Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.” (Ef. 2,8-9.)
Az Ószövetségben több helyen is előforduló kegyelem egyik héber megfelelője a חֶסֶד (ḥeseḏ) szintén szeretetet, jóindulatot, jóakaratot, jóságot, felindultságot fejez ki. Isten ezzel a felindultsággal, jóindulattal üzeni az embernek, hogy Ő az, „Aki megváltja életedet a koporsótól; kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged.” (Zsolt. 103,4.) „Könyörületességgel és igazsággal töröltetik el a bűn;” (Péld. 16,6a.) Isten minden kegyelemnek Istene (1Pt. 5,10a.) Az Atya mellett Jézus Krisztus személye is hordozza és közvetíti ezt a kegyelmet, nála a kegyelem teljessége van meg: „aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.” (Jn 1,14b.)
A kegyelem megjelenése az ember életében örömöt, boldogságot eredményez, kellemes, örömteli, jóindulatú, tiszteletteljes, elismerő viselkedést vált ki a környezetből. A kharisz alatt lévő embernek az élete sikeres, áldott, jószerencsés lesz, akinek úgymond mindig „összejönnek a dolgai”. A Szentírásból jól ismert József személyén is rajta volt ez kharisz, ami miatt Isten felemelte és Egyiptom második emberévé tette. (1Móz. 39,21.) Dánielt is Isten kedvessé tette az udvarmesterek előtt, így fel tudott emelkedni. (Dán. 1,9.) Az apostolokon szintén nagy kegyelem volt, így tudták bátran és erővel hirdetni az örömhírt. (Csel. 4,33.)
A karizmatikus szavunk a kharisz szóból ered. Karizmatikus ember az, aki különleges, megtanulhatatlan képességekkel, tehetségekkel megáldott, kiemelkedően sikeres személy. A Biblia a kegyelmi ajándék kifejezéssel adja vissza a karizmatikus szót, például a Szent Szellem ajándékainak felsorolásánál: „A kegyelmi ajándékokban (khariszma) pedig különbség van, de ugyanaz a Lélek.” (1Kor. 12,4.)
A kegyelmes ember olyan személy, aki nagylelkűségből úgymond leereszkedik mások felé. Irgalmassággal, nagyvonalúan viselkedik akkor is, amikor indokolt lenne az ítélet, büntetés, de saját döntéséből fakadóan eltekint attól. A kegyelmes szó régies értelmezése szerint a nagyra becsült, kitüntetett tiszteletet érdemlő, „nagyméltóságú” férfit vagy nőt szólították így, aki lehajolt a nála alacsonyabb rangú, elesett ember felé.