Tisztátalanság

A szentség ellentéte. Az Ószövetség a testre vonatkoztatva használja a tisztátalan jelzőt, az Újszövetség elsősorban a szellemi értelemben.

A tisztátalanság alapvetően bűn és a bűnös természet velejárója. A szent bibliai jelentése Isten számára elválasztott; fel is szólítja Izraelt: “Szenteljétek meg magatokat és legyetek szentek, mert Én, az Úr szent vagyok!” (3Móz. 20,7.) Szentnek azt a személyt vagy dolgot nevezi a Biblia, aki vagy ami a Mindenható szolgálatába állva el lett választva mindentől, ami profán vagy tisztátalan. Ennek van formális és közvetlen oka is: egyrészt Isten Fenségének tisztelete, másrészt dicsősége mindazt elemészti, ami tisztátalan állapotban érintkezik vele. Ez utóbbira számos példát találunk mind az Ószövetségben, mind az Újszövetségben (ApCsel. 5.).

Az ószövetségi judaizmusban összetett szertartás keretei között szenteltek fel például tárgyakat, eszközöket a Szentélybe való szolgálathoz, de felszentelték a lévitákat és a papokat is, ugyanígy különféle ünnepeket (kiddús) - mindent, ami közvetlen vagy közvetett kontaktusba került Isten jelenlétével.

A Tóra egész fejezeteken keresztül sorolja, mitől lesz tisztátalanná valaki (pl. döglött állattal vagy halottal való érintkezéstől, menstruációtól, magömléstől stb.), majd hogy mi a teendő a konkrét esetekben.

Az Újszövetség is nyilvánvalóvá teszi, a tisztátalanság mint állapot és Isten jelenléte nem összeegyeztethető. Tisztátalan ember nem örökölheti Isten országát.

Amint az Ószövetségben, úgy az Újszövetségben is a vér áll a tisztátalanság, mint állapot megszüntetésének középpontjában. Jézus Krisztus vére az egyedül tökéletes vér, ami tisztára mossa a hívőket. Az ószövetségi áldozatok mind részlegesek és időleges érvényűek voltak.