A Szentírás, különösen az Újszövetség több helyen Istent, mint világosságot, fényt mutatja be.
A világosság, mint tulajdonság gyűjtőfogalomként utal Isten lényegi tulajdonságaira:
A háram isteni Személy a világosság egyedüli, kizárólagos birtokosa: az Atya, a Fiú és a Szent Szellem magukban hordozzák a világosságot - minden más világosság származtatott.
Isten mint fény az Egy és eredeti, a sötétség nem eredeti, nincs öröktől fogva, hanem létrehozott valóság, a bűn hozta létre. Ebből az következik, hogy a fény és a sötétség nem egy dualisztikus szembenállással viszonyulnak egymáshoz (bizonyos keleti vallások ezt állítják), hiszen ez ha így volna, egyenlőként állnának szemben (a dualizmus egyenlő feleket feltételez), azonban a sötétséget képviselő Sátán nemhogy nem egyenlő Istennel, de alá van rendelve Neki.
A sötétség, a Sátán uralma végső pusztulásra, kárhozatra van rendelve, ezt az Ige nyilvánvalóvá teszi, vagyis a sötétség fennállása véges: kezdettel és véggel rendelkezik.
A sötétség jelenleg még létezik és uralma részlegesen ugyan, de fennáll a világban - ennek legközvetlenebb bizonyítéka a bűn, az istennélküliség, a halál.
Az üdvtörténelem beteljesedésekor, az utolsó ítéletet követően Isten újjá teremti a világot, a mennyből ekkor alászáll a Földre a Mennyei Jeruzsálem. (Jel. 21,9-27.), és Isten lesz “minden mindenben”: az Ő dicsősége szolgáltatja majd a fényt a mindenségben.
Isten, mint világosság közvetlen, permanens jelenléte a világban első ízben a Tóra korszakában jött el, az ószövetségi kinyilatkoztatással. Isten igazságát ekkor jelentette ki közvetlenül emberek csoportjának, személyesen - elsősorban - Izrael fiainak. Ebben az időszakban (mely a Tízparancsolatnak a Sínai hegynél történt átadásától a Fiúnak testben való megjelenéséig terjed) a világnak csupán kis szeletén képviselte Magát Isten, egyetlen nép, a zsidó nép között.
Az újszövetségi kinyilatkoztatással azonban új korszak kezdődött, ekkortól az egyetemes emberiség meg van szólítva - mindenkinek egyetemesen szól a kinyilatkoztatás, vagyis a világosság.
Jézus Krisztus mondja, hogy “Én vagyok a világ világossága (fénye)” (Jn. 8,12.). Mivel Istennel egylényegű, nem visszfényt sugároz tovább az emberekhez, hanem saját világosságát (ami természetesen ugyanaz, mint az Atyáé).
Azonban a világ nem fogadta be a világosságot, vagyis Istennek testben megjelent igazságát, Jézus Krisztust. (Ján. 1,12.)
A világ számára a világosságot jelen korszakban az egyház közvetíti. Ezt Jézus nyilvánvalóvá teszi tanítványainak a hegyi beszédében: “Ti vagytok a világ világossága.” (Mt. 5,15.)
A tanítványok világossága származtatott, közvetítik a bennük lakozó Szent Szellemből származó világosságot (lévén a Szent Szellem is egylényegű az Atyával, Isten, így a világosság sajátja).
Ez egyúttal kötelességgel jár: “Nem rejtethetik el a hegyre épült város.” Vagyis Jézus követőinek törekedniük kell arra, hogy mind szellemi, mind erkölcsi, mind világnézeti szempontból alkalmasak legyenek arra, hogy a mennyek országa földi képviseletének szerepét betöltsék. Ez jelenti többek között: