HIT GYÜLEKEZETE
2024. 09. 30.
Ez itt ellene áll kevély habjaidnak - Jób 38:11
15 településen segített a Hit Gyülekezete

A Duna teljes vonalán dolgoztak az árvízvédelemben a Gyülekezet aktivistái. Ahogyan az elmúlt évek során bármikor, amikor szükség volt rá, a Hit Gyülekezete és Szeretetszolgálatának (HISZ) aktivistái, szakemberei most is aktívan kivették a részüket az árvízzel szembeni védekezésből.

A mostani tapasztalatunk, hogy sokkal felkészültebb volt akár a katasztrófavédelem, akár a vízügyi hatóságok, önkormányzatok, döntéshozók a védekezést tekintve. Az elmúlt 11 évben több helyen is kiépítettek különböző védgátak, töltéseket, mobilgátakat, ez is nagyban megkönnyítette a helytállást.

Aktivistáink végigjárták a Duna teljes magyarországi szakaszát, mindenhol felajánlva a segítségünket. Több mint 15 településen vonultunk ki – a teljesség igénye nélkül, a Duna vonalán: Mosonmagyaróvár, Győr, Komárom, Esztergom, Pilismarót, Göd, Vác, Szent­endre, Budapest, Százhalombatta, Dunaújváros, Paks, Dunaszekcső, Baja, Mohács stb. Országszerte 300 aktivistánk volt kint a gátakon és még ugyanennyien álltak készenlétben, akiknek szerencsére nem kellett munkát adnunk például Budapest környékén.

És kicsoda zárta el ajtókkal a tengert, amikor előtünt, az anyaméhből kijött; Mikor ruházatává a felhőt tevém, takarójául pedig a sürű homályt?Mikor reávontam törvényemet, zárat és ajtókat veték eléje: És azt mondám: Eddig jőjj és ne tovább; ez itt ellene áll kevély habjaidnak! - Jób 38:8-11

Köszönjük a munkátokat!

A bajai árvízvédelemről készült összefoglaló videónkat itt tekinthetitek meg:

Aktuális híreink