Mi volt az első reakciótok, amikor hallottatok a katasztrófáról?

Kiss Péter: Amikor az első képeket, híradásokat megláttam az összedőlt házakról, arról, hogy az emberek beszorultak alájuk és segítségre van szükségük, hogy kiszabaduljanak, azt mondtam a feleségemnek, hogy “egyszerűen tehetetlennek érzem magamat”. Volt bennem ugyanis egy belső indíttatás, hogy valamilyen úton-módon eljussak oda, és én is részese lehessek annak a munkának, amelyen keresztül az ottani embereknek segíteni próbálnak, legyen szó a mentésről, vagy akármilyen más területről.

Szobota István: Én is az áldozatok szempontjából közelítettem meg ezt a kérdést. Belegondoltam, hogy milyen érzés lehet az, ha az ember fölött van hat emeletnyi leomlott épület, és akkora helyre van beszorulva, hogy meg sem tud mozdulni. Láttam a képeken, hogy havazott, és mivel hajnali 4-kor volt a földrengés, az emberek a pizsamáikban kerültek a romok alá, így sejtettem, hogy valószínűleg nem fogják sokáig bírni, ha nem sikerül őket mielőbb kimenteni. A második gondolatom az volt, hogy most kell elkezdeni folyamatosan imádkozni azért, hogy aki csak él, azt megtalálják. Onnantól kezdve ahányszor csak eszünkbe jutottak az áldozatok a mindennapok folyamán, azért könyörögtünk, hogy mindenkit megtaláljanak, aki még él. Itt akkora a baj, olyan történelmi léptékű, hogy megoldani úgysem lehet, csak enyhíteni. Az egyes emberek számára viszont életmentő a hozzájuk eljuttatott segítség.

Milyen szempontok alapján dől el, hogy a Hit Gyülekezete és a Szeretetszolgálata beszáll -e egy adott ügybe, vagy sem?

Kiss Péter: A legfontosabb az, hogy amikor látjuk, hogy egy felebarátunk bajban van, akkor a jó szamaritánus példája szerint odalépjünk hozzá és segítsünk neki. Ugyanígy volt az orosz-ukrán háború kitörése után is: már a háború második napján kimentünk a határra és fogadtuk a menekülteket, mert egyszerűen bennünk volt, hogy “az embertársaink bajban vannak, segíteni kell nekik”.  Törökország és Szíria esetében tőlünk eltérő vallású, kultúrájú emberekről beszélhetünk, de ez jelentőségét veszti a mostanihoz hasonló szituációkban.  Ilyenkor csak az emberi életeket nézzük, mert minden ember Isten arcképe. Ha egy olyan katasztrófa történik bárhol a világon, ahol emberek tömegei kerülnek bajba, akkor ott keresztényként csak arra szabad tekintenünk, hogy hogyan tudunk segíteni. Én azt láttam a múltban – és úgy hiszem, hogy ez a jövőben is így lesz –, hogy az ilyen ügyek mellé mindig odaállt, és oda is fog állni a Gyülekezetünk.

Szobota István: Ha mindenki megteszi, ami rajta áll – nem többet, nem kevesebbet –, akkor ez a sok hozzájárulás elég lesz arra, hogy minden rászoruló releváns segítséghez jusson. A lehetőségeink végesek az ukrajnai háború és a földrengés kapcsán is, de ami rajtunk áll, azt megtesszük. Igyekeztünk az utunk során a hívők által összeadott támogatás leghatékonyabb felhasználási csatornáit megtalálni.

Hogyan tudta a Gyülekezet biztosítani, hogy valóban az áldozatokhoz jussanak el az adományok?

Kiss Péter: A földrengés utáni napokban elkezdtük felvenni a kapcsolatot különféle nemzetközi szervezetekkel, akikkel más projektekben, akciókban is dolgoztunk már együtt, mert nem akartuk azt, hogy a hívők adományaiból összegyűlt támogatás egy nagy egészbe kerüljön be, ami később lekövethetetlen. Ehelyett konkrét személyekhez akartuk eljuttatni a támogatást. Olyan helyi szervezeteket kerestünk, akik vagy Törökországban, vagy Szíriában közvetlenül eljutottak az áldozatokhoz. Azért volt fontos, hogy helyiekkel vegyük fel a kapcsolatot ez ügyben, mert ők ismerik a helyi viszonyokat és a helyi kultúrát. Végül három olyan kompetens szervezettel sikerült megállapodnunk, amelyek valóban eljutnak olyan területekre, ahol a katasztrófa történt, illetve akiknek a hitelességéről és megbízhatóságáról magunk is meggyőződtünk.

Mire lett, illetve lesz felhasználva a Gyülekezetünk adománya, mire van a legnagyobb szükség?

Kiss Péter: Közel húszmillió forint összegű adomány gyűlt össze a katasztrófa sújtotta területek támogatására, amely a Gyülekezet istentiszteletén meghirdetett gyűjtés és a HISZ erre a célra elkülönített bankszámlájára folyt be. Ezt az összeget együttesen fordítjuk a katasztrófa következményeinek enyhítésére. Elkezdtük tehát felmérni, hogy hol és mire van a legnagyobb szükség. Szíriába nagyon nehéz csomagokat, élelmiszereket eljuttatni, ezért a karitatív szervezetek inkább Törökországra összpontosítottak. A Nemzetközi Közösség látva a nagy számokat az áldozatok tekintetében főleg ebbe a térségbe juttatta el adományaikat. Így mi a figyelmünket elsősorban Szíria felé fordítottuk.

Tehát, ha jól értem, akkor a Gyülekezet inkább azokra a helyekre fókuszált, ahova a nemzetközi segítség kevésbé jutott el.

Szobota István: Így van. Szíriába nagyon nehéz az ország  jelenlegi helyzete miatt adománycsomagokat eljuttatni, ennek az egyik formája, hogy a vele határos Jordánián keresztül közelítjük meg a területet. Ehhez először a jordániai testvérekkel beszéltünk, őket kérdeztük meg, hogy van-e erre lehetőség és mire van ott leginkább szükség. A segélyszállítmányok Jordánia északi határán mennek át egészen Szíria észak-nyugati, katasztrófa sújtotta területéig, és ott a gyülekezetekhez és keresztény közösségekhez viszik el az adományokat. A földrengés éjszakáján ugyanis az utcára került emberek ezrei indultak meg a környező települések gyülekezeti épületei felé, így azok azonnal otthonokká váltak. Emiatt a gyülekezetek az első 3-4 napban azon munkálkodtak, hogy a hozzájuk érkező tömegeket ellássák, élelmiszerre, ruhára, takaróra volt szükségük.

Milyen távolságra vannak Jordániától ezek a települések Szíria északi határánál?

Kiss Péter: Összesen közel 700 kilométerre. 

Szobota István: Az olyan 7-10 órás út. 

Kiss Péter: Függ ez persze az időjárástól, az átkelés nehézségeitől, az országon belüli ellenőrzőpontokon való átjutástól stb.

Ráadásul egy polgárháborús övezetben…

Kiss Péter: Pontosan. 

Szobota István: Mivel ott most is háborús helyzet van, vannak olyan városok, mint például Aleppo, ahol egy olyan területet érintett a földrengés, amelyet korábban már porig rombolt a polgárháború. Így aki nem ismeri a környéket, az azt sem tudhatja, hogy a földrengés, vagy a háború pusztította el az adott épületet.

Meglepő, hogy milyen nagy összetartás van két különböző ország polgárai között. Mi hozza létre egy ilyen ellenséges, viszontagságos környezetben az összetartást a jordániaiak és a szírek közt? 

Kiss Péter: A szír emberek és a jordániaiak is arab népek, etnikailag közös a hátterük, ezért testvérként néznek egymásra, felelősséget éreznek egymás iránt, mint ahogy mondjuk mi is testvéreinknek tartjuk az erdélyi magyarokat. Még az életük kockáztatása árán is átmennek segíteni nekik. Továbbá minket is meglepett, hogy Szíriában milyen nagyszámú keresztény közösség van. Hatalmas dolog abban a környezetben felvállalni Krisztust.

Szobota István: Ezért (a rokonságon túl) felelősséget éreznek a közösségek sorsáért is. Hétfőn hajnali négykor volt a földrengés, de a jordániai keresztények már kedden, a helyszínen voltak. Minden más nemzetközi segélyszervezet előtt érkeztek oda, az első külföldi csapatként. Amikor ők eljövőben voltak onnan, akkor érkeztek meg oda más csapatok.

Mekkora területet érintett a katasztrófa? 

Kiss Péter: Közel 300 négyzetkilométeres kiterjedésű területet a helyi tudósítások szerint - a török és a szír területeket is beleértve. Olyan városokat sújtott a katasztrófa, mint a Bibliában is említett Antiókhia, ami Pál szolgálatának kezdeti helye is volt és itt nevezték először a hívőket “keresztényeknek”, azaz “krisztusiaknak”. Ez a város egy 400.000 fős nagyváros, most a földdel egyenlővé vált. Jelenleg nagyjából 50.000 áldozatról beszélnek a híradások, de a helyiek szerint, ez minden bizonnyal sokkal több lesz, mert ez a szám csak azokat az embereket takarja, akiket időközben megtaláltak. Törökországban több százezer áldozatra számítanak. Jelen állás szerint nem valószínű, hogy további túlélőket találnának.

Szobota István: Úgy tartják, hogy az első egy hét az, amikor még az életmentésre lehetőség van. Ez idő alatt az életmentő csapatok a katasztrófában érintett teljes területnek csak mintegy 20 százalékát tudták átvizsgálni.

A felajánlott összeg milyen formában lett vagy lesz felhasználva?

Kiss Péter: Szíria felé az élelmiszer volt az elsődleges, mert ott helyben eleve nagyon kevés az élelem a polgárháborús helyzet miatt. Egy katasztrófára jött rá egy újabb katasztrófa. A térségben se áram, se víz, se más infrastruktúra nem működött. Ráadásul a földrengés előtti napokban egy hideghullám söpört végig a régión, több centiméteres hó hullott. Tehát ott leginkább élelemre, meleg ruhára és takaróra van szükség.

Szobota István: Azt mondják a helyiek, hogy többnyire két hónapig szokott tartani, amíg a nemzetközi figyelem a katasztrófahelyszínre összpontosul, utána más irányba fordul a fókusz. Ez nyilván összefüggésben van a médiafigyelemmel is. Emiatt a helyi keresztény közösségek abban látják a saját szerepüket, hogy hosszú távon, az első két hónapot követően is, segítsék a túlélőket. A Hit Gyülekezete együttműködése a jordániai keresztény közösséggel és velük dolgozó segélyszervezetekkel éppen ezért is ideális, mert így az adományunk később is eljut azokra a helyekre, ahol a szükség hosszútávon áll fenn.

Viszont Törökországba személyesen is ellátogattatok. Ott mire volt a leginkább szükség?

Kiss Péter: Törökországba nagyon sok adomány érkezett, ezért ott már egy más szintű segítségre van szükség. Mivel ott a fő probléma, hogy fedél nélkül maradtak az emberek, így egy helyi felekezetközi, keresztény segélyszervezet menedékházakat épít, amelyekből táborokat hoznak létre. Egy menedékhely egy családnak ad otthont. Egy ilyen könnyűszerkezetes, szigetelt otthon felépítése nagyjából 200 dollár. Ebbe az otthonteremtési programba kapcsolódott be a Hit Gyülekezete is két helyi gyülekezettel együttműködve egyik területen ötven, a másik helyen huszonöt menedékhely felállítását támogatjuk meg. Azért is utaztunk Törökországba, hogy megismerjük a helyi gyülekezeteket, és hogy meggyőződjünk arról, hogy valóban hatékonyan részt tudnak-e venni a segítségnyújtásban, hogy az adományaink tényleg jó helyre kerüljenek.

Akkor ennek a látogatásnak többek között a kapcsolatfelvétel is célja volt? 

Szobota István: A Hit Gyülekezete és a Szeretetszolgálata is felelősséget érez a hívők adományaiért, hogy azok olyan helyre kerüljenek, ahol a legnagyobb hatékonysággal hasznosulnak. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a helyi közösségeknek milyen karitatív programjaik vannak, milyenek a referenciáik. Ebből a szempontból is pozitív benyomásokkal tértünk haza. A helyi gyülekezetek hitelesek, komoly munkát végeznek a saját térségükben és külföldön is, hatékonyan gyakorolják a keresztény szolgálatokat az emberek felé.

Az elmondásotok alapján bár sokkal nehezebb körülmények között élnek, mégis látszólag nagyon aktívak az ottani keresztények. Hogy látjátok, mi tartja bennük a reményt, mitől ilyen lelkesek? A helyi fiataloknak milyen jövőképe van?

Kiss Péter: Meglepően szolgálatkészek. Volt egy fiatal, húsz év körüli fiú, aki rendkívül boldogan és büszkén mesélte el, hogy ő is részt vesz egy tanítványképző kurzuson és ebben látja a jövőjét. Én úgy láttam, hogy náluk kicsit félre van téve az egzisztenciateremtés témája, az ő céljuk az, hogy Krisztust hirdessék, képviseljék mindenhol és mindenkor, akár az életük kockáztatásával is. Megható volt számomra az is, amikor az egyik pásztor azt mesélte, hogy minden egyes misszió előtt a felesége sír, mert egyáltalán nem biztos benne, hogy a férje haza fog térni. De ő mégis elmegy. Őket egy dolog élteti: a Krisztus szeretete iránti vágy. 

Szobota István: És látszik, hogy nagyon hatékonyan adták át ezt a tüzet a fiataloknak is, akik szintén nagyon motiváltak, nagyon sokan képzelik el úgy az életüket, hogy Jézus Krisztust fogják szolgálni.

A helyi keresztények a karitatív munka során az evangéliumot is hirdetik?

Szobota István: Abszolút. Sőt! Eleve úgy hirdetik az evangéliumot, hogy annak szerves részeként gondolnak a karitatív munkára, mint a keresztény szolgálat alapvető részére.

Kiss Péter: Az adománnyal együtt a remény üzenetét is viszik magukkal. Odaadják az élelmiszereket, segélycsomagokat és utána ottmaradnak a rászorulókkal. Nagyon megfogott minket az a közvetlenség, amivel az emberek felé viszonyulnak, tényleg szánnak rájuk időt, bemennek a lakásukba, együtt imádkoznak velük, értük.

Szobota István: Teljesen betöltik azt az igét Pál apostoltól, hogy “sírjatok a sírókkal, örüljetek az örülőkkel”. Bevontak minket egy olyan programba, amikor meglátogattunk egy menekült családot. Ilyen nyomort én még életemben nem láttam. Egy házaspár nevelte a súlyosan fogyatékos tinédzser fiát egy olyan házban, melynek a fala derékig vizes volt, és 2-3 bútoron kívül semmi más berendezés nem volt. Nem csak annyi történt, hogy átadtuk az élelmet és a pelenkát, majd eljöttünk, hanem az adományozás része volt az is, hogy leültünk velük beszélgetni. A pásztor, akivel odamentünk, mosolyogva hirdette nekik a reménység üzenetét, majd imádkoztak a beteg fiúért, a szülőkért. Ezek a keresztények részt vesznek az emberek sorsában is, nem csak letudják, kipipálják, hogy ott voltak, hanem részt vállalnak a nehézségeikből is, hordozzák a terheiket.

Kiss Péter: Megéltük azt az Igét is, amit Pál apostol a Róma 1-ben írt, hogy „buzduljunk fel egymás hite által”, mert a szolgálathoz való hozzáállásuk, emberségük példa volt számunkra is. Annak ellenére, hogy a környezetük nem éppen a legkompatibilisebb a kereszténységgel, mégis nagyon igei módon élik meg azt.