Szeráfok

Természetfölötti, az angyali rend legfelsőbb szintjéhez tartozó, Isten által teremtett lények, melyek Isten szentségét védelmezik. Közvetlenül Isten trónja körül tartózkodnak, tele vannak szemekkel, hat szárnyuk lebegésre, önmaguk eltakarására szolgál. Határozott, erőteljes mondanivalójuk van.

Nem hírvivők, hanem olyan tüzes lények, melyek őrködnek Isten jelenléte közvetlen közelében, hogy semmi szentségtelen ne kerülhessen a trónon ülő elé. Jellemző tulajdonságaik: halhatatlanság, nagy bölcsesség, természetfölötti erő. A többi szellemi lényhez hasonlóan nem rendelkeznek nemiséggel, emberi értelemben. Személyiségük szerves része a kommunikációs képesség.

Nevük héberül szeráfim, az Ószövetségben Ézsaiás próféta kapott látomást róluk (Ésa. 6,1-3.). A héber szó gyöke (száraf) az égésre utal, ebből következtethetünk tüzes mivoltukra. A próféta látta látásban, hogy ezek a lények arcukat és lábukat két-két szárnyukkal eltakarják, kettővel pedig lebegnek, miközben Isten szentségét dicsőítik. Hozzáférnek a mennyei oltárhoz, ahonnan egyikük parazsat vett, hogy Ézsaiás nyelvét tisztává tegye vele. Arról nem tudósít a próféta, hogy hány ilyen lényt látott.

Az Ószövetségben más helyeken is előfordul a szeráfim szó, de itt tüzes kígyót, szárnyas sárkányt jelöl (ld. 4Móz. 21,6.8., 5Móz. 8,15., Ésa. 14,29., 30,6.). Mózes leírása szerint a tüzes kígyók Isten ítéletének eszközeiként támadtak a zúgolódó népre. Marásuk halálos volt.

Az Újszövetség görögül csak szellemi élőlényekként (dzóon) nevezi meg az Ézsaiás látomásában leírt lényeket. János apostol ad róluk kijelentést a Jelenések könyvében (Jel. 4,6-8.). Itt már többet megtudhatunk e teremtményekről: négyen vannak, elől és hátul tele szemekkel, arcuk pedig oroszlán, borjú, ember és sas arcához hasonló. Az Ó- és Újszövetség leírásaiban a lények által közvetített üzenet azonossága adja meg a kulcsot arra vonatkozóan, hogy egyazon szellemi fejedelmekről van szó.