A kétlelkűség egy olyan probléma, amely napjainkban komoly kihívást jelent a kereszténység követői számára. Ez a jelenség ugyanakkor már az 1. században felütötte a fejét, emiatt is volt Jakab apostol levelének egyik üzenete a kétlelkűség és annak felszámolása.
Jakab mellett Pál apostol sem ok nélkül aggódott a korinthusi hívekért, mikor ezt írta nekik:
„Félek azonban, hogy amiként a kígyó a maga álnokságával megcsalta Évát, akként a ti gondolataitok is megrontatnak [és eltávolodnak] a Krisztus iránt való egyenességtől.” - 2. Korintus 11:3
Hogy a hívők ne bukjanak el a hívő pályafutásuk során, ahhoz az kell, hogy igaz emberekként éljenek. Ehhez a hit által való megigazulás csak a kezdet, utána egy folyamat az, hogy az ember igazzá válik, mely folyamatban szerepe van az ember cselekedeteinek is. (Ld.: Ábrahám példája, 1Móz 15,6 és 1Móz 22; illetve Jak 2,20-24). A megigazulás ajándéka hit által, Isten kegyelméből adatik a hívőnek, ebben az embernek semmi érdeme nincs. De mikor egy emberre azt mondjuk, hogy igaz, abban már neki is van érdeme, értéke; mivel olyan dolgokat cselekedett, és úgy jár együtt folyamatosan Istennel, hogy ezek miatt igaznak bizonyul.
Az igazzá válásnak azonban van egy fő akadálya: ez pedig a kétlelkűség.
Kétlelkűség
„Honnét vannak háborúk és harcok közöttetek? Nem onnan-e a ti gerjedelmeitekből, amelyek a ti tagjaitokban vitézkednek? Kívántok [valamit], és nincs nektek: gyilkoltok és irigykedtek, és nem nyerhetitek meg; harcoltok és háborúskodtok; és nincsen semmitek, mert nem kéritek. Kéritek, de nem kapjátok, mert nem jól kéritek, hogy gerjedelmeitekre költsétek azt.
Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-e, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? Aki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz. Vagy azt gondoljátok, hogy az Írás hiába mondja: Irigységre kívánkozik a lélek, amely bennünk lakozik? De [majd] nagyobb kegyelmet ad; ezért mondja: Az Isten a kevélyeknek ellenük áll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad. Engedelmeskedjetek azért az Istennek; álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek. Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg kezeiteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg szíveiteket ti kétszívűek.” - Jakab 4:1-8
A 8. versszakban álló kétszívű szó a görög nyelvben kétlelkűt jelent – mely lényegét tekintve egy lelki megosztottság. Ez azt jelenti, hogy egy embernek két lelke van; a lelkében, szívében, gondolkodásában, illetve beszédében kettősség található. Az ilyen emberre az is jellemző, hogy a hite és a cselekedetei közt nincs harmónia. Napjainkban ezek a kettős lelkű emberek a megszentelődés helyett inkább a nagy nyilvánosság előtt kelletik magukat (pl. a közösségi oldalakon). Pedig hiába gyűjtenek sok követőt, ha közben kettős lelkűek, és a szívük tisztátalan.
Azt is fontos látnunk, hogy a kettős lelkű embereknél a két irányba való haladás előbb-utóbb személyiségi zavarokat idéz elő. Jakab ezek miatt tanította a hívőket arra, hogy számolják fel a kétlelkűséget, mely a keresztények életben a kudarcok egyik oka. Hogy ezeket a kudarcokat elkerüljük, ahhoz egy hívő embernek meg kell tanulnia távol tartania a szellemét, lelkét a kétlelkűség csapdájától. Ehhez folyamatosan törekednie kell arra, hogy a szellem, a lélek, az érzelmek, az akarat, a gondolkodásmód és a Szent Szellem között egy egység jöjjön létre, és ezáltal egy integrált, egységes személyként tudjon élni.
Ez azért fontos, mert a lelkileg megosztott emberek jövője nem kiszámítható, és egyáltalán nincs garancia arra, hogy a kettős lelkű ember végig tudja majd futni a hit pályáját. A kétlelkűség felszámolása és egy egyenes, egységes, integrált személyiség kibontakozása a hívőkben a Harag Napjának elkerülése miatt is kulcsfontosságú. Amikor valaki leleplezi magában a bűnt Isten és akár emberek előtt is (ezt nevezzük világosságban járásnak), akkor elkezd csökkenni a bűn ereje az ember személyisége fölött.
Jakab a levelében két helyen is beszél a kétlelkűségről, ami lehet:
1. spirituális,
2. erkölcsi
3. és életviteli.
Spirituális megosztottság
„De kérje hittel, semmit sem kételkedvén: mert aki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, amelyet a szél hajt és ide s tova hány. Mert ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit az Úrtól; a kétszívű, a minden útjában állhatatlan ember.” - Jakab 1:6-8
Itt olyan emberekről beszél Jakab, akiknek szívében-lelkében kettősség van, azaz a szívükben egyszerre van jelen a hit és a kételkedés. Először ez az, amit fel kell számolni, mert a Sátán a támadásait kételkedéssel indítja. Gondoljunk Évára: a Sátán egy hazug kérdéssel elültette a kételkedés magját Éva szívében. Amikor az ember szívébe bekerül a kételkedés, vagy soha nem is lett belőle kigyomlálva, akkor erre építkezni tud a hazugság atyja.
A hit nemes harca az, hogy a hívő ember legyőzi a szívében a hit és a kételkedés kettősségét, illetve a kételkedést, hitetlenséget teljesen kiveti a szívéből. Ezért is fontos kitartóan hallgatni az Isten Igéjét, mert az óember, a gondolkodásmód, a tradíciók, az örökölt családi dolgok a kételkedést újra és újra létre akarják hozni az ember szívében.
A hívőknek stabil keresztényekké kell válniuk. De ha kettős lelkűek a keresztények, akkor Jakab szerint állhatatlanok és sodródnak. Ezért történt például az, hogy a szamárháton Jeruzsálembe bevonuló Jézust ünneplő tömegből senkit sem látunk, aki kiállt volna Jézus mellett, mikor letartóztatták. A Bibliában máshol is találunk olyan szereplőket, akiknek a hit és a kételkedés egyszerre volt jelen a szívükben, illetve akik kettős lelkűek voltak. Például Bálám, Saul; Akhitófel; vagy a Keresztelő Jánost ugyan szívesen hallgató, de közben hedonista Heródes; de még Péter apostol is kétlelkű volt az újjászületése előtt.
Erkölcsi megosztottság
Erkölcsi megosztottságról akkor beszélünk, amikor kétféle normarendszernek akar az ember megfelelni.
A törvénykezők és a hiperkegyelem hívei is úgy állítják be az Isten Törvényét, mintha az egy szabálygyűjtemény lenne. Pedig a Tízparancsolat az nem szabály, mert szabály az, amit az ember alkot magának. Ellenben a Tízparancsolat Isten erkölcsi és szellemi útmutatása, mely az egész világmindenségre vonatkozik, nemcsak az egyénekre. Isten Törvénye a Teremtő világnézetét és értékrendjét tükrözi.
Ma a társadalmi norma és az Isten törvénye több helyen is ellentétben állnak egymással. Például az állami törvény nem szankcionálja a bálványimádást, vagy az okkult praktikákat. Sok helyen az állami törvények engedélyezik az abortuszt, illetve a melegházasságok megkötését is. A II. világháborút megelőzően meghozták a zsidótörvényeket, a háború alatt pedig vagonokba tuszkolták a zsidókat és haláltáborokba vitték őket; mégis kevesen voltak azok, akik abban a korban szembeszegülve az állami törvényekkel inkább menekítették zsidó honfitársaikat.
Egy kereszténynek ilyen esetekben el kell döntenie, hogy az éppen uralkodó társadalmi normának vagy Isten törvényének rendeli-e magát alá? A hívők számára ezekben a dilemmákban Noé és családja a példa, akik az Istennek való engedelmességet választották. Vagy Lót, aki szintén megőrizte magát a szodomaiak bűnös életvitelétől.
Életviteli, életvezetési megosztottság
A kettős lelkű emberek az előbb említett társadalmi vitákban, valamint a hétköznapi életben nem tudnak Isten törvényének az oldalára állni, hanem kompromisszumokat kötnek, és ez erkölcstelen. Pedig az ember számára az erkölcs és a spirituális elvek, igazságok adják a stabilitást. Formálisan, illetve szavak szintjén is beállíthatja magát valaki erkölcsösnek, de közben a magánélete, az életvitele, rejtegetett bűnei homlokegyenest ellentmondanak ennek.
Jakab apostol a levelében ezért is intette a keresztények kereskedését, üzletelését, mert azt látta, hogy némely hívőnél a világi dolgok, a Mammon utáni vágyódás is megvolt amellett, hogy Istennek tetsző életet is akartak élni. Az, aki nem számolja fel a lelkében a kettősséget, az végül Isten ellenségévé válik. A világgal való barátkozással az a probléma, hogy a világ a vágyakra épül, míg Isten Országa az igazságra. A világi áldásokat meg lehet nyerni hit által. Nem kell epekedni a gazdagság, a hatalom, vagy a tudás iránt. Mert ha az ember felszámolja magában a kétlelkűséget, és odaszánja magát Isten igazságának a keresésére, akkor minden megadatik neki, amire szüksége van (Mt 6,33).
A hívők feladata az Úr követése, ami azt jelenti, hogy teljes szívből, teljes lélekből és minden erejével szereti valaki az Urat. Az ebben való kettősséget is fel kell számolni, hogy ne legyünk olyanok, mint Ananiás és Szafira, akik szintén kétlelkűek voltak. Ők akarták ugyan Istent szolgálni, ugyanakkor hazudtak Péternek, azért hogy az emberek tiszteletét és elismerését elnyerjék. Ez a történet arra is tanítja a keresztényeket, hogy nem kell többet tenni annál, mint amire hitük van, hanem törekedjenek arra, hogy cselekedeteik összhangban legyenek a hitük mértékével. (ApCsel 5)
Akhitófel története is megrázó. Akhitófel tanácsadóként állt Dávid király mellett, és egy rendkívül bölcs ember volt. Absolon lázadásakor viszont Dávidot elárulva Absolon oldalára állt. Akhitófel olyan tanácsot adott Absolonnak, amivel a lázadó fiúnak biztosan sikerült volna az apját legyőznie. Dávid éleslátása; Istenhez való imája és Isten arra adott válasza; valamint Khúsai beavatkozásának eredményeképpen Absolon végül nem Akhitófel, hanem Khúsai tanácsa szerint cselekedett. (Sámuel 2. könyve 15-18. fejezetek). Ezt látva Akhitófel hazament és öngyilkos lett, mivel megértette, hogy ennek a lázadásnak hamar vége lesz.
Mi lehetett az oka annak, hogy ez a bennfentes tanácsadó, aki Dávid barátja is volt, egy ilyen kritikus helyzetben árulóvá vált? Akhitófel Gilóból származott (2Sám 15, 12), ami azt jelenti, hogy száműzetés. Illetve úgy tűnik, hogy Akhitófel rokonságban állt Betsabéval, talán a nagyapja lehetett. Elképzelhető, hogy ez az ember meg volt keseredve Dávidra.
Aki felelős pozícióban van, annak vigyáznia kell, hogy akármilyen visszásságot lát, akkor se süllyedjen bele a megkeseredés mocsarába. Akhitófel tisztában volt Dávid érdemeivel, valamint a Dávidra vonatkozó próféciákkal is, mégis kész lett volna a királyt megölni (2Sám 17,1-2). Valószínűleg Akhitófelből hiányozhatott az erkölcsi-spirituális egyenesség, valamint lehetett benne egy lefojtott keserűség is, és ezek miatt az első adandó alkalommal Dávid ellenségévé vált.
Az említett bibliai szereplők életének fontos tanulsága az, hogy a kétlelkűség minden formáját fel kell számolni ahhoz, hogy a hívők sikeresen tudják megfutni a hit pályáját.
